>Kedvences bejegyzésben szerepelt már, de valamiért soha nem került rá sor, hogy igazán megmutassam.
Volt egy időszak, amikor több arcápoló terméket is rendeltem az Avon-tól, ez a krém is akkor került hozzám, és ez az egyetlen, ami a tesztelési időszak után is az arcápolási rutinomban maradt. Már hónapok óta használom ezt a krémet, és ugyanannyira szeretem, mint amennyire az első néhány napban tetszett.:)
Az Anew Clinical Eye Lift Pro két részből áll, egy krémes, és egy zselés állagú kencét kapunk.
A narancssárga zselét az instrukciók alapján a szemhéjunkra visszük fel, nekem ez abszolút megfelel – jó érzés a könnyű zselét használni, és valószínűleg ide nem kell nehéz krém.
Az alsó, fehér krém jön a szemünk alá. Ennek sűrű, nehéz állaga van, egészen kevés elég belőle. Viszont cserébe fantasztikusan hidratál, feszesít, szépen kisimítja a szemkörnyéket.
Én még percekkel a használat után is érzem, hogy rajtam van, kicsit hűsítő, kellemes érzés.
Nekem még nincsenek komoly, kialakult ráncaim, de előfordult már, hogy lustaságból hanyagoltam egy ideig, és újra láttam a hatását, mikor megint használatba vettem.
Meglehetősen ragaszkodom hozzá, de egy negatívumot még meg kell említenem: határozottan esti krém, úgy érzem nem szívódik be elég gyorsan ahhoz, hogy reggel gyorsan rásminkeljek, ezért akkor egy könnyebb krémet használok.
Ti próbáltátok már ezt a krémet? Szeretitek az Avon arcápolási termékeit?



Pingback: jfd98ayhcim
Pingback: lida
Pingback: lida zayiflama
Pingback: lida
Pingback: jfd98ayhcfim
Pingback: training management systems
Pingback: мертвое море
Pingback: Creative Tattoos Vectors
Pingback: url
Pingback: scam hosting thepremierhost.com
Pingback: auto rental costa rica
Pingback: Jamar
Pingback: moving quotes
Pingback: jennifer aniston plastic surgery
Pingback: e cigarettes where to buy
Pingback: best defense lawyers
Pingback: Mobile App Builder
Pingback: import from china
Pingback: check it out
Pingback: estate agents hamilton
Pingback: real estate agents woolgoolga nsw
Pingback: Idol Lash Reviews
Pingback: กระดาษ
Pingback: serial card pci
Pingback: soldes enfant
Pingback: siegajpozdrowie.pl
Pingback: winning lottery ticket numbers
Pingback: www.digitech.co.uk - Pure Med Colon Cleansing
Pingback: life coach syracuse ny
Pingback: plant based vitamins
Pingback: Spiritual Coaching in San Diego
Pingback: กระดาษแข็ง
Pingback: กระดาษถนอมสายตา
Pingback: pure garcinia cambogia extract
Pingback: Jennifer Aniston Cirugia Estetica
Pingback: where buy garcinia cambogia
Pingback: make free apps
Pingback: miracle garcinia cambogia
Pingback: garcinia cambogia premium
Pingback: garcinia cambogia extract
Pingback: pure garcinia cambogia
Pingback: garcinia cambogia reviews
Pingback: http://paintlessdentrepairnow.com
Pingback: getpaintlessdentrepair.com
Pingback: personalized water bottle
Pingback: Lake Orion Fitness Center
Pingback: cool Rotterdam
Pingback: Timothy
Pingback: animated video
Pingback: weight loss motivation
Pingback: website
Pingback: click this link
Pingback: american heart association
Pingback: http://paintlessdentrepaironline.com
Pingback: green coffee bean reviews
Pingback: bezmaksas kredīts
Pingback: chelation therapy for heart disease
Pingback: hcg diet
Pingback: pdr training by paintlessdentrepairnow
Pingback: 移民
Pingback: 拉脱维亚旅游